Szabó Miklósnak — lapunk fotóriporterének — mintegy harminc fotóból álló kiállítása vándorol a tavasz folyamán Hajdúböszörmény és Hajdúnánás üzemeiben, intézményeiben, termelőszövetkezeteiben. A tematikus anyag egységes válogatás, a hajdúsági emberről, a paraszti élet félmúltjáról, a bomló-múló tanyavilágról beszél. A kép nyelvén vall arról a kötődésről is, ami jelenünket e múlthoz kapcsolja, ami életünket és munkánkat e talajhoz köti. A képeken megjelenő eszközök, szerszámok, tárgyak önmagukban is beszédes kifejezői az idejétmúltságnak, mint ahogy az az eldobott csizma, a rozzant istálló, a használaton kívüli tárgyakat elborító fű.
Szabó Miklós kortársként a fényképezés eszközeivel, nyelvén közöl gondolatokat, ragad meg hangulatokat, érzéseket abból az emberi — tárgyi — természeti világból, mely nyomaiban ma is él, s amely két- három évtizeddel korábban meghatározója volt életünknek. De a paraszti mindennapok tárgyi világának egy-egy darabja önmagán túlmutatva egy korszak szimbóluma lehet. Egy állati erővel vontatható berena, talpfahíjas vetőgép, ritkán használt henger, rozsdaette eketaliga e világról beszél. mint ahogy ugyanerről vall egy agyondolgozott, szerszámhoz formálódott kéz, egy zárkózottságot kifejező konok tekintet, egy jellemző munkamozdulat. E kiállítás képei a környező és elmúló világ egy kis szeletét: a régi paraszti életmód, a tanyalakók világát hozza közeibe úgy, hogy közben megérezzük: az a mezei sóvirág, cickafark, bogáncs, egy szál mezei virág, egy múló életforma fájdalmas-szép, konok-kemény, soha vissza nem térő világára utal.
Szabó Miklós művészi igénnyel készült munkái egyben hiteles, meggyőző dokumentumai a város történetének, megőrizve benne néhány jellemző sajátosságát, elemét, motívumát a hajdúsági parasztok életének.
Lázár Imre
Hajdúböszörményi Termelőszövetkezetek Lapja 1978. április 19.
