Ha a valóság hű megörökítéséről van szó, a dokumentarista fotográfiát a képalkotás legközelebbi formájának tartják. Szabó Miklós azonban több volt, mint az adott pillanat passzív megfigyelője, egyéni megérzéseivel és egyszerű megoldásaival fényképein keresztül arra kér bennünket, hogy ismerjük meg a Hajdúságot, nézzük meg közelről azt, ami a legközelebb állt hozzá: az embereket és a tájat, amelyben élt.
Humanista megközelítésével a riport- és dokumentumfotózás terén mindig méltóságteljessé tette az általa ábrázolt embereket és élethelyzeteiket. Ismerte és kíváncsi volt a témára, és sokszor évekig, évtizedekig tartó kapcsolata alakult ki szereplőivel.
Az általa használt Horizont fényképezőgép látómezője túlmutat az emberi látás birodalmán, világossá téve azt, ami elmosódott a perifériás látásunkban. Úgy örökíti meg a témát, ahogyan más fényképezőgép nem teszi, és a perspektíva legtöbbször lehetővé teszi, hogy a kép többet mondjon el egyetlen történetnél, bevonjon minket és lebontsa a néző és a kép közötti korlátot.
Szabó Miklós munkásságát változatos tematika jellemezte, így az itt bemutatásra kerülő panoráma felvételei készítése közben kihasználta a formátum által kínált lehetőségeket, legyen szó riport, dokumentarista vagy művészi képalkotásról.
A bemutatni kívánt fotói nem túl formális kompozíciók és nem is röpke pillanatképek, hanem türelmes képek a hétköznapokról. A fényképezés nem csak arról szól, hogy mi jelenik meg a képen, hanem arról is, hogy mit nem mutat meg. Ezzel a kamerával nehéz kizárni; mivel a lencse olyan sokat lát, őszintébben ábrázolja a jelenetet. A fotóin szereplő emberek gyakran egyáltalán nem tudják, hogy belekerültek a képbe. Ez egy másik munkamódszer, és más látásmódot igényel, a formátum adta lehetőségnek köszönhetően a végtelen és időtlen jelenben érezhetjük magunkat.
